Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Az előszoba

2017-01-13

Egy fárasztó nap után hazatérve, ide lépünk be először, itt szívjuk magunkba a megnyugtató "otthonillatot". A lakásba betérve az első benyomás itt éri a látogatóinkat, így alakitva ki egy képet rólunk, lakásunkról. Már az előtérnek is tükröznie kell(ene) a lakól ízlését, stílusát. Éppen azért, hogy a házba való belépés méltó legyen otthonunkhoz, már az előteret is úgy alakítsuk ki, hogy minden célszerűen álljon benne. Az előszoba zsilipet alkot a külvilág és a lakás között, itt dönthetjük el, ki az akit tovább engedünk és ki az, akit nem.
Ha közvetlenül a szabadból lépünk be, jó ha egy szélfogót alakítunk ki, mert télen ajtónyitáskor jelentős mennyiségű hő távozik, ugyanakkor a szemetet sem visszük be az előszobán keresztül a lakás többi részébe.
Az előszoba méretezésénél vegyük figyelembe, hogy hányan élünk a lakásban, a szabad terület szélessége min 110-130 cm kell legyen, ahhoz, hogy kényelmesen tudjunk mozogni öltözés közben, valamint a későbbiekben vásárolt bútorainkat is akadálytalanul vihessük be a lakásba.

AZ ELŐTÉR FUNKCIÓI
- közlekedés, átjárás
- lerakodás, tárolás ( itt rakhatjuk le bevásárlás után dobozainkat, itt tárohatjuk téli dolgainkat, utazótáskát, kerti szerszámokat, stb)
- vendégeink érkezéskor / távozáskor itt öltözködhetnek (hely biztosítása a felső ruházat és cipők tárolására)
- itt tekinthetjük át öltözetünket, frizuránkat távozás előtt (tükörrész biztosítása)
- itt helyezhetjük el fogyasztásmérő óráinkat és rendezett benyomást kelt, ha szekrényrészt építünk köréjük
- "csinos csendélet" formájában rendezhetjük el a hobbijainkhoz használt eszközöket: horgászbot, háló + halászati témájú festmények, sporteszközök + trófeák, zászlók, stb
- itt helyezhető el a telefon, ezért szükség van egy asztalkára, fiókos szekrényre (telefonmagasság ülő helyzetben 50-70 cm, álló helyzetben 100-110 cm)
- ha minden helyiség innen nyílik, akkor az előszoba dekorációja az egész lakás alaphangulatát megadja: rajtunk múlik, hogy merész vagy visszafogott díszitéseket alkalmazunk

BERENDEZÉSI KÖVETELMÉNYEK, TANÁCSOK
- az előtér burkolata jól takarítható, időtálló, könnyen ápolható kell legyen, lehetőleg ne világos árnyalatú. Választhatunk hideg burkolatot (padlócsempe, márvány, kőlapok), melegburkolatot (fapadló, parafa, szalagparketta, szőnyegpadló) vagy esetleg kombinálhatjuk is a kettőt. A hidegburkolatnál vegyük figyelembe, hogy azonkívül, hogy hideg, télen balesetveszélyes is. Ha zárt folyósóról lépünk a lakásba (pl. lépcsőház) használjunk bátran melegburkolatot, ami barátságosabb hangulatot is kölcsönöz a lakásnak. Fontos a talpak tisztíthatósága!
- ha előterünk kicsi, optikailag segíthetünk, hogy tágasabbnak látsszon: padlóburkolatok lerakásának játékával, világos falszínek, bútorfrontok, tükrök használatával
- a világítás legyen visszafogott, barátságos, kerüljük csak a központi világítótest használatát, alkalmazzunk helyi világítást is, falikarok, spotlámpák segítségével
- a bejárati ajtó belső felét használjuk bátran dekorációs felületként, fessük valamilyen élénk színre, ne féljünk a változástól. Érdemes áldozni egy jó, megbízhatóan záródó, esztétikus bejárati ajtóra, mivel nemcsak lakásunkról árulkodhat, hanem a nemkívánatos látogatóktól is megvédhet.
- dekorációként használhatunk családi fotókat, művészi lenyomatokat, szépen elrendezve, évszaknak megfelelő növényeket, terméseket, ágakat, ünnepi tárgyakat

JELLEMZŐ BERENDEZÉSI TÁRGYAK
- szekrények, fogasok, cipőtartó, tükör
- telefontartó asztalka, polc, fiókos szekrény, ülőke
- lerakó szekrények (nem magas)
- gardróbszekrény, beépitett szekrény (ha van elég hely). Ha minden teret jól ki szeretnénk használni, akkor érdemes az előszobai bútort rendelésre készíttetni, így lehetőség adódik a színválasztásra is, és minden darab méretre szabottan talál a saját előszobánkba.
- állótükör méretei: magassága 130-150 cm, szélessége 45 cm, melltükör méretei: magassága 80 cm, szélessége 45 cm
- ruhafogas magassága 170-180 cm, akasztótávolság 15-20 cm



















Hozzászólások (0)